Hogyan értékelték a
résztvevők az online edzéseket?
A finom falatokat és italokat nagyon szeretem, ahogy az életet is, a spártai diéta már nem nekem való
Az önbizalmam nőtt, fittebbnek, energikusabbnak, fiatalosabbnak érzem magam, az izmaim is
feszesebbek. A testtartásom, mozgáskoordinációm és egyensúly érzékem mindenképp javult. Az ízületeim is jelentősen ruganyosabbak, strapabíróbbak lettek.
A karantén ideje alatt a nap fénypontja volt az edzés
Szeretem, hogy feszegetem a határaimat, megerősödtem és egyre jobb az állóképességem, a kondim. Segített kimászni a depiből és külön élmény volt, hogy Ritánál egyszerre edzettem Anyukámmal és a Lányommal, úgy hogy mindhárom generáció élvezte! Nagyon várom mindig az edzéseket.
Zseniális. Hatékony és biztonságos egyszerre.
Rita edzései egyszerűen zseniálisak! Rengeteget fejlődtem az elmúlt 2 évben! Két szülés után szétnyílt hasizommal kezdtem vele a közös munkát. 1,5 hónap után ez teljesen megoldódott, természetesen azóta is ezt fókuszban tartjuk. Tetszik, hogy Rita folyamatosan azon töri a fejét, hogyan lehetne az edzés még komplexebb, még fejlődés orientáltabb. Jó érzés tudni, hogy fontosnak tartja a saját képzését is, így nekünk a legfrissebb tanulmányok alapján tud segíteni abban, hogy edzés közben mindenünkre vigyázzunk.
Az előre megbeszélt időpontokkal már nem tudom, de nem is akarom ellógni az edzéseket
Az online tabata edzés egyszerűen szuper. Ötvözi az edzőtermi edzés hatékonyságát az otthoni torna kényelmével. Nem kell megoldani a gyermekfelügyeletet, és mégis tudok tornázni. Mivel előre megbeszélt időpontokról van szó, nem lehet „ellógni” az edzést, mint pl. egy YouTube videó esetén:-)
Változatos, komplex, hatékony
Rita edzései tökéletesen illeszkednek az elvárásaimhoz. Változatos, komplex, hatékony. Ha rendszeresen járok, az pozitívan hat a közérzetemre, teljesítményem jobb más sportokban és a fizikai munkát is jobban bírom erővel és ízületekkel. Rita szakmailag felkészült, figyel az edzettekre, pontos és mindig jó hangulatú, változatos edzést tart.
Sokkal tónusosabb lettem és már nem hanyagolom el a mozgást
Elég rendszertelen az életmódom, de a mozgást mindig utolsó helyre soroltam. Ez megváltozott, mára fontossá vált. Rita minden edzettel megtalálja a hangot és ezáltal mi, akik együtt edzünk, egymással is. Közvetlen a stílusa, az órák változatosak, tud többfelé is figyelni, mindenki ritmusát követni. Mindig egy szinttel nehezebb feladatokat ad, mint amit könnyedén meg tudnánk csinálni, de sosem veszi el a kedvünket túl nehéz, megoldhatatlan gyakorlatokkal.
Jó érzés az objektív visszajelzés az ember fejlődéséről
Nagyon szeretek Ritához járni. Kifejezetten hiányzik ha néha kimarad a heti két edzés. Fogytam 8 kilót, ezt próbálom is tartani. Szeretem a mérhető eredményeket, mert jó érzés ha objektív visszajelzés van az ember fejlődéséről. Nagyon sokszor eszembe jut, hogy ha nem lenne Ritával konkrétan megbeszélve az időpont, biztos kihagynám az edzést.
Otthon is lehet hatékonyan és élvezetesen edzeni
Kétségekkel vegyes kíváncsisággal álltam az online edzés lehetősége elé. Az elmúlt félév tapasztalata alapján mondhatom, hogy bevált. Minimális eszköz szükséglettel és Rita hozzáértésével otthon is hatékonyan lehet edzeni. Az online edzés alatt is tartom a formám, sőt izmosodtam is. Rita mindent megtesz, hogy az online edzés is hatékony és élvezetes legyen mindenki számára.
Célok elérve: fogyás és erőnlét növelés.
Először is büszke vagyok magamra, hogy ilyen szorgalmasan edzek, büszke vagyok az új izomzatomra. Az edzések fokozatosan nehezednek és én egyre jobban bírom fizikummal. Az edzések az életem ritmusává váltak.
Elvonási tüneteim vannak, ha kimarad.
A járvány óta online folytatom az edzéseket. Őszíntén, nem érzem az edzőterem hiányát. Imádom Rita precízen, tudatosan összerakott edzéstervét. Kívül-belül érzem a változást magamon. Ráadásul így közel az 50-hez mások is felfigyelnek erre a változásra.
Folyamatos kontroll és remek hangulat
Mind szakmailag mind emberileg csak ajánlani tudom Ritát. Folyamatosan figyel bennünket, hogy a gyakorlatokat megfelelően hajtsuk végre. Az órák változatosak és nagyon jó hangulatban telnek. Rengeteg ösztönzést kapunk. Sokat fejlődött az állóképességünk és a tartásunk, ami nagyon fontos volt az űlő munka miatt.