Barion Pixel

1. Esettanulmány

Miért kezdtél el edzeni, miért kerestél edzőt, mi volt a hívó szó?

Gyerekkoromtól „valamit” mindig sportoltam/sportolok, egy ideje már csak hobbiként, de ha nem tenném, nagyon hiányozna, ill. komoly lelkiismeret furdalás is gyötörne.

30 éves koromtól pár évig teljesen inaktív voltam, részben a sok munka, azaz karrierépítés, részben a lustaság és kényelem miatt. Viszont így 10-15kg hamar felszaladt, az ízületeim is elkezdtek rendetlenkedni, sőt már pár emelet lépcsőzés is kisebb nehézséget okozott. Amikor pedig egyszer a zebrán még a villogó zöldön át akartam gyorsan slisszolni, a bokám úgy meghúzódott, hogy inkább meg is álltam, majd utána legalább 1 hétig bicegtem. Na ez volt az a végső pont, amikor eldöntöttem, hogy a tunyaságból elég, ez így nem mehet tovább!!

Először csak a környéken kezdtem futni, az állóképességem hamar vissza és rendbe jött, ill. a súlytöbblet is szép lassan távozott, de sajnos jó adag izomtömeggel együtt. Ezután (és emiatt) otthon is edzettem saját „statikus” edzésprogramot követve, azaz minden alkalommal kb. ugyanazt a gyakorlatsort végeztem. Ez (bár a semminél mindenképp több, de mondanom sem kell) rövid idő alatt unalmassá vált; első lépésnek és ideiglenesen tökéletesen megfelelt, de a gondolat érni kezdett bennem, hogy bármilyen mozgásforma egy tapasztalt személyi edzővel mégis csak teljesen más.

A lehetőség az interneten jött szembe:

  • Az edzésen csak az edző és én voltunk, tehát semmiféle szégyenérzet nem tudott előjönni (pl. a „menő” sporttársak negatív, esetleg vicces megjegyzései miatt), bírtam amit aktuálisan bírtam, minden őszintén ment.
  • 2 egyforma edzésre az évek alatt sem emlékszem.
  • Óvatosan kezdtünk, de hamar sikerült akklimatizálódni, így a fejlődés sem maradt el.
  • A saját testsúlyos gyakorlatok nagyon bejöttek, egyáltalán nem olyan könnyű, mint sokan gondolnák. Én már gyúrni, meg élsportot űzni nem akarok, de ez a fajta edzés nekem pont azért tökéletes, mert hobbi jelleggel is lehet magas szinten űzni, úgy hogy a lényeg nem elsősorban a felszínen van, hanem belül: egészség, energia és esztétikum formájában.

Hogy érzed magad mióta „együtt” edzünk, milyen eredményeket észlelsz magadon? (külső/belső egyaránt érdekel)

A testtartásom, mozgáskoordinációm és egyensúly érzékem mindenképp javult. (Előtte a „hanyag testtartásom” orvosilag megállapított tény volt, minimális gerinc és csipőtájéki asszimetriával társulva.)
Az ízületeim is jelentősen ruganyosabbak, strapabíróbbak lettek, ma már zebrán átfutás miatt semmim nem tudna meghúzódni, levegővel is mindig bírom. Ha néha esetleg kisebb sérülés ér, a regenerálódás is sokkal gyorsabb.
Az önbizalmam nőtt, fittebbnek, energikusabbnak, fiatalosabbnak érzem magam, az izmaim is feszesebbek. (Bár pl. a hasi kockák felett azért némi „hőszigetelés” sajnos akad, mert a finom falatokat és italokat nagyon szeretem, ahogy az életet is, a spártai diéta már nem nekem való, a natúr csirkemell+főtt rizs kombót túl sok évig űztem, minden nap már nem kívánom..)
A hétköznapok mellett a munkám fizikai és az irodai agyalós/kreatív részét is könnyebben végzem, kevésbé fáradok el, nap és hét végére sem pukkadok ki, bármilyen keményen is melóztam.

Miben változott az életmódod/változott-e?

Az étkezésre sokkal jobban odafigyelek: az „inkább kevesebbet, de minőségit” elvet követem. Igyekszem edzést sosem kihagyni. Összességében jobban odafigyelek magamra, minden értelemben.

Miért ajánlanál másoknak, miért Lendüljenek Ritmusba az emberek akár online, akár személyesen teremben?

Minden edzés más, változatos a program, aktuális állapot és „kedv”, ill. hosszabb távú tervek és elképzelések szerint a gyakorlatsor személyre szabható. Sosem unalmas. A gyakorlatok sokféle sportból és mozgásformából vannak összeválogatva, kihez mi és melyik illik, ill. mit szeretne elérni. Edzés után (bár általában rendesen elfáradok, de rövid időn belül) 1000x energikusabb és pörgősebb
vagyok. Kezdődő ízületi problémák kezelésére, ill. megelőzésére, valamint állóképesség fejlesztésére (kardió) kiváló.

Miklóssy László

 

2. Esettanulmány + ajánlás

Nem lehet kifogás, hogy miért nem jutsz el a terembe, otthonról is lehet sikeresen edzeni.

Ritával a személyes edzések által ismerkedtem meg. A stúdiójába jártam.
Én vagyok az az ember, aki magától soha nem állna neki otthon edzeni. Viszont az elkezdett munkát, az elért eredményeket a karantén helyzetre tekintettel sem akartam elengedni, így kétségekkel vegyes kíváncsisággal álltam az online edzés lehetősége elé.

Az elmúlt félév tapasztalata alapján mondhatom, hogy bevált. Minimális eszköz szükséglettel és Rita hozzáértésével otthon is hatékonyan lehet edzeni. Az online edzés alatt is tartom a formám, sőt izmosodtam is. Természetesen az online edzés nem összehasonlítható a teremben történő, személyre szabott edzéssel (árban sem), de Rita mindent megtesz, hogy az online edzés is hatékony és élvezetes legyen mindenki számára. Mivel nincs melletted, így fontos, hogy te is 100%-ig beletedd magad, csináld végig és szabályosan a gyakorlatokat. Minden másban azonban rábízhatod magad Ritára, motivál, bíztat, növeli a terhelést, az intenzitást, minden főbb izomcsoportot megmozgat, igyekszik változatos és a lehető leghatékonyabb feladatokat adni. Minden gyakorlatnál elmondja a könnyebb és a nehezebb lehetőséget is, így a szintednek megfelelőt csinálhatod. Sőt arra is figyel, hogy ha sérülésed vagy egyéb problémád van, akkor mivel válthatod ki az adott gyakorlatot.

Kruzslicz Bea

3. Esettanulmány

Miért kezdtél el edzeni, miért kerestél edzőt, mi volt a hívó szó?

Fogyni szerettem volna pár kilót, illetve az erőnlétemmel sem voltam megelégedve. Sokféle csoportos órát kipróbáltam már, de azt gondoltam hogy az egyéni ill. előre megbeszélt időpontban zajló edzés plusz motivációt jelent.

Hogy érzed magad mióta „együtt” edzünk, milyen eredményeket észlelsz magadon, külső/belső egyaránt érdekel?

Nagyon szeretek járni, kifejezetten hiányzik ha néha kimarad a heti két edzés. Fogytam 8 kilót, ezt próbálom is tartani és ebben nagyon segít az edzés. Szeretem a mérhető eredményeket, jó érzés ha objektív visszajelzés van az ember fejlődéséről. Nagyon sokszor eszembe jut, hogy ha nem lenne Ritával konkrétan megbeszélve az időpont, biztos kihagynám az edzést mondjuk reggel 8-kor!

Miben változott az életmódod/változott-e?

Igen, fittebbnek érzem magam és figyelek az evésre is, de nem szenvedek tőle különösebben.

Szatmári Eszter